Isten hozott
a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor megújult honlapján!
A Hittanya csendes, szép, békés
hely a Bugaci Puszta közepén. Alkalmas az elvonulásra, a
„civilizált, fejlett” világtól való eltávolodásra, arra, hogy a
természet közelségében, az elcsöndesedésben találkozz Istennel
és jobban oda tudj figyelni embertársaidra is.
Ezt fedeztük föl immár
lassan 19 évvel ezelőtt, amikor az első egyhetes
Lelkigyakorlatos Tábort megszerveztük fiatalok számára. Azóta
minden évben megtörtént ez augusztus első teljes hetében, s a
Bugaci Tábor Isten kegyelméből a Kalocsa-Kecskeméti
Főegyházmegye katolikus ifjúságának egyik legismertebb,
legkedveltebb nyári programjává „nőtte ki” magát.
Sőt, nem csak a mi
egyházmegyénkből, hanem távoli helyekről (még Erdélyből is)
érkeztek fiatalok erre a programra, s nemcsak hívők, de keresők
is szép élményekkel gazdagodhattak. Az eddigi 18 év és 18 tábor
során több ezer fiatal fordult meg sorainkban, számos jó
kapcsolat, barátság szövődött, sokan kerültek közelebb Istenhez
és az Ő egyházához.
Ez a honlap azért jött
létre, hogy a Hittanyát és a Bugaci Tábort már ismerő, oda
rendszeresen járó fiatalok felidézhessék élményeiket, könnyebben
tarthassák egymással a kapcsolatot és lelkesedést meríthessenek
a további táborokhoz. Akik pedig még most „ismerkednek” velünk,
azok információkat szerezhessenek a táborról, esetleg kedvet
kaphassanak ahhoz, hogy ők maguk is kipróbálják a Hittanya
légkörét. Vigyázat! Tapasztalataink szerint azok nagy többsége,
aki egyszer eljött a táborba, nem egykönnyen „szabadul”!
J
Sok lelki és közösségi élmény, értékes előadások, beszélgetések,
jó programok sora gondoskodik arról, hogy jól érezzétek
magatokat.
Fontos
tudni azt is, hogy a napirendre és a körülményekre két fontos
jelző illik: keresztény és tábori! Vagyis nincsenek
luxuskörülmények, sátrakban alszunk, a program szoros, vannak
komoly fegyelmi szabályok, mindenkire sok feladat jut – de éppen
ettől annyira jó és közösségépítő!
A honlapon találhattok
szemelvényeket a tábor történetéből: milyen témákkal
foglalkoztunk eddig. Olvashatjátok jónéhány elhangzott előadás
szövegét, fényképeket nézegethettek, s információkat kaphattok
évközi programokról (ifjúsági bálakról, lelki napokról stb.) is,
melyek segítségével újra és újra találkozhattok sokakkal,
akikkel együtt voltatok a táborban.
Szeretettel várnak
Benneteket a táborvezetők, Dr. Finta József atya (Giuseppe) és
Kapus Krisztián, valamint a csoportokat vezető és egyéb
szolgálatokat ellátó Kisebb Testvérek.
Imádkozzunk egymásért! |